Közérdekű Közlegény

Mostanság tricsilliárdos összegeket olvashatunk a közösségi média cégek értékelése kapcsán, főképp a tőzsdére menetel lehetőségének fényében. Közben azonban sokasodnak a "lufit kiáltó" hangok, ilyen figyelmeztetéssel élt mások mellett Warren Buffett és Eric Schmidt is, hogy másokat ne említsünk. A lufi még kérdéses, de az tény, hogy a fejünk fölött repkedő számok egyre nagyobbak, legyen szó tőzsdei értékelésről, vagy azokról az összegekről, melyeket nagy cégek piciny startupok fejlesztőinek megvásárlására hajlandóak költeni (pl. Google).

Ennek fényében pláne elgondolkodtató az az összevetés, amely a Business Insider oldalán olvasható Tristan Louis internetes vállalkozó-újságíró tollából (billentyűzetéből). Azt vizsgálta meg, mennyit ér egy felhasználó, azaz mennyi az egy felhasználóra jutó átlagos bevétel és cégérték. Fel lehet persze horkanni, hogy ez nem épp megszokott vagy releváns mutató. Abból a szempontból viszont nem hülyeség, hogy a közösségi média cégek körül repkedő hatalmas számokat gyakran épp az "alapozza meg" (reálisan vagy nem, ezt eldönti az idő), hogy mennyire sok felhasználót rántanak be.

Igaz, a - cikkben egyébként nem szereplő - Facebook pl. már lekattant a "ha ország lennénk, akkor" hasonlatokról, s mostanság azt sulykolják inkább, hogy nem az elért embertömeg a lényeg, hanem az elérés módja által nyerhető új minőség. De azért mégis csak fontos tényező a tömegvonzás. (Már csak hirdető ügyileg is.)

Nos, a BI szerző számai alapján (amelyek jelentős mértékben becslésen alapulnak, de az ebből eredő korlátokat a cikk sem titkolja) igenis a közösségi kuponozás a killer biznisz. A vizsgált cégek között szereplő Groupon ugyanis toronymagasan első az egy userre jutó cégérték és második az egy főre jutó bevétel alapján. Eközben viszont pl. a Pandora, azaz az online rádiózás nehezen monetizálható - mondja a szerző.

Míg utóbbi állítás kevésbé vitatható, a Grouponnal kapcsolatban azért sok a kérdés. Hiszen éppen amiatt is szaporodtak meg a nemzetközi szaksajtóban is az üzleti modellt illető kérdőjelek, hogy nyilvánosságra kerültek a tőzsdei felügyeletre benyújtott dokumentumok. Ezekből kiderült, hogy nemcsak vicces önigazoló mutatókat képeznek időnként, de a batár nagy növekedés mellé nem sikerült profitot rakni. Máris megcsappant a korábbi "vakhit" a hamarosan esedékes tőzsdére menetellel kapcsolatban.

A kérdőjelek nem rosszak persze. Azt jelentik, hogy egy szegmens kimászik szépen lassan a nice to have kategóriából. Jönnek a reális elvárások. Felteszik a nekik fontos kérdéseket a partnerek, ítéletet mondanak a befektetők, a fogyasztók. A csodaszer státusz majd lassan eltűnik, s kiderül, kinek jó a kuponozás, s kinek nem. S ez az igazán érdekes, no meg, arra is kíváncsiak vagyunk, hogy az itthoni kb. 30 kuponos oldalból hányan élik túl a mániás pörgést.

Sok kérdést felvet az idézett BI poszt is. Például érdekes lenne az egy userre jutó költségszinteket is a bevételek és cégérték mellé tenni. De gondolatébresztőnek mindenképpen érdekes, egy újabb adalék a "lufi-e van a social médiában" témához, s különösen a közösségi vásárlás, kuponozás szegmens körüli - végre - folyó vitákhoz.

Szerintetek valóban "money printing" szegmens a Groupon által berúgott közösségi vásárlás? S ha igen, hosszabb távon hol áll meg/be a fejlődés?

Sas István nemcsak elismert szakember, hanem klassz előadó is. Prezentált a Google Napon is a múlt héten, ahol kb. Steve Jobs-i szuperlativuszokban méltatta a közösségi médiát, hogy az milyen remek, s milyen ellenőrzési lehetőséget biztosít a fogyasztó számára, és hogy lebuknak a hazudozó márkák, és micsoda erő ez. Az egyik beszámolóból kiderül, hogy többek között kijelentette: a fentiek miatt nincs már többé marketing bullshit.

Minden tiszteletem mellett: elnézést, dehogy nincs. Épp az az egyik legnagyobb és legveszélyesebb marketing bullshit, hogy most aztán már a fogyasztóé minden hatalom. Miközben vitathatatlan, hogy a közösségi média csökkentette a márkák manipulációs lehetőségeit, s mind inkább kétirányúvá válik a korábban egyirányú kommunikáció, nem biztos, hogy ténylegesen, nagyságrendileg megváltozott mindaz, amit a nagy márkák a működésükről gondolnak.

És most itt nem arra gondolok, amit mondanak (mert ugye konferenciákon mindig világos, hogy mit illik nyilvánosan gondolni), hanem hogy ténylegesen hogy épül fel az üzletük, s hogyan hivatott ezt támogatni a kommunikációjuk. Tény, hogy a közösségi média, a digitális tér nagy befolyással van, de úgy látszik, a piac időnként hajlamos ezt túlértékelni (részben szintén nyilvánvaló üzleti érdekek mentén).

Ahogyan félő, hogy a válság nem (vagy csak igen részlegesen) bullshit mentesítette a marketinget, hanem gyakran inkább a régi lózungok helyett újak bevezetését vonta maga után, úgy félő az is, hogy a nagy márkatulajdonosok egy része nem azt próbálja éppen gőzerővel megtanulni, hogy hogyan kell a hatalmat valóban átadni/megosztani a digitális térben a fogyasztókkal, hanem, hogy hogyan lehet mégis minél inkább kiszámíthatóvá tenni/igába hajtani azt a közeget, amit elvileg nem ők uralnak.

Félreértés ne essék, a közösségi média klassz dolog. És akad egyre több olyan márkatulajdonos is, aki próbál előbb odafigyelni, s aztán kiabálni, előbb kérdezni, s aztán kijelenteni, s inkább beszélgetni, mint rábeszélni. A végén viszont akkor is ott vannak a számok, az értékesítési nyomás, meg a válság gyötörte menedzser arcok. És akkor továbbra is előkerül a tévéreklám meg a többi.

A nagyságrendeket tekintve félő, hogy a nagyfiúk játékában a közösségi média egyelőre inkább szépségtapasz - no nem a felhasználók számát és hangját, hanem az üzleti erejét tekintve. Az pedig napi tapasztalat, hogy a digitális térben mászkáló "átlag usereknek" - sajnos - egy jelentős része akkor sem tudna élni az online véleményformálás eszközével, ha tálcán kapná a lehetőséget. Ahogyan - médiatulajdonosi oldalról - kapja is.

Szóval, lobogjunk csak előre a közösségi média forradalommal, de a teljes arányvesztést elkerülendő néha nézzünk ki a kommunikációs elefántcsonttoronyból.

Az utóbbi évek egyik varázsszava a multitasking: csináljunk egy csomó mindent egyszerre, kooperáljunk képernyők, tevékenységek között. Nincs olyan fiatalokról készült kutatás, amely ne térne ki arra, hogy a mai gyerekek, tinik már egyszerre n db kütyüt kezelnek, és hogy milyen remek lehetőség ez médiatulajdonosnak, kütyügyártónak, hirdetőnek.

Mindez szép és jó, s bizonyára igaz, hogy a fiatalok a kütyük világába nőnek bele, így az egyszerre kezelésre is alkalmasabbak, mint a 30+, 50+, stb. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a multitasking szó lobogtatásán túl (ami a több képernyős cégeknek meg a másodlagos eszközök forgalmazóinak, arra tartalmat gyártóknak nagyon jó érv) nem sokat tudunk arról, hogyan is multitaskingolunk. Ez elvileg nem egyforma mondjuk tévé és mobil, mobil és koncert, stb. esetében. Ilyen finomságokra azonban nincsenek igazán adatok, kutatások.

És, miközben a multitasking baromi divatos kifejezés, és az ember a munkájában pl. újságíróként kénytelen állandóan több dologra figyelni (legalábbis a neten), az látszik, hogy máris kopik e szó varázsa. Legalábbis az amerikai médiában (B2C és B2B egyaránt) egyre többször olvasni, hogy azért a szülők, főnökök, magán- és egyéb ismeretségek nem feltétlen szeretik, ha mindig úgy kell beszélniük a másikkal, hogy az közben twitterezik, facebookozik, mobilt nyomkod, laptopozik. (Elvégre anno tök legális volt Tötössy Béluskát nyakon vágni, ha anyuka tizedszer is mosogatásra kérte, de ő konokul a tévét bámulta a szentbeszéd közben:)

Nemrég futottam bele egy igen tanulságos írásba a Search Insideren. A szerző egy korábbi írásában arról blogolt, hogy valaki élőben közvetített, kommentált egy konferenciát. Ez, ugye, manapság teljesen normális. Vagy nem? Egy sor komment zúdult rá, miszerint mekkora parasztság egy előadóval szemben, ha mást sem lát, mint mással (laptop, mobil, stb.) elfoglalt embereket. Volt olyan vélemény is, hogy így kb. pont a lényegi infókról marad le az, aki közben mással foglalkozik, mert ugye, hiába divatos a multitasking emlegetése, azért az agyunk még mindig csak egy vágányon képes egyszerre haladni, max gyorsan váltogatunk a több tartalom, tevékenység, irány között.

Miközben én sem szeretem, ha nem néz rám, aki velem beszél, el kell ismerjem, hogy magam is egyre gyakrabban bűnbe esem az okosteló miatt. És az is igaz, hogy nem egyszer kaptam már ingerült megjegyzést magán vonalon, ha nem néztem a társalgó fél szemébe, mert e-maileket olvastam. Másfelől meg zavarba hoz, hogy újságíróként azt sulykolja belém a médiaközeg, hogy mindent és azonnal közvetítsek melegiben (pl. egy sajttájról, konferenciáról Twitteren), s miközben ez a távollévő olvasónak jó, az előadónak - nem nagyon gondoltam eddig bele, hisz a munkám végeztem - nem igazán.

A bejegyzés szerzőjének egyik fontos gondolata, hogy miközben érdekesek és részben mindenképpen jogosak a felvetések, azért vannak különbségek. Az ő példájában az szerepel, hogy Amerikán belül sem mindegy, hol ad elő az ember, illetve a legrémesebb élménye Kínában volt, ahol a szinkrontolmácsoláson túl a vele párhuzamosan telefonáló újságírókat is túl kellett dumálnia.

Fontos tehát megint csak az attól függ elem: nagy előadás vagy workshop? bölcsészkari konferencia vagy technológiai témájú esemény? résztvevők kora? ország? személyes tolerancia?

Szóval, kedves előadók, fel kell készülni, hogy a kütyübújás egyre elharapódzik, s talán nem feltétlen jó ebből hiúsági kérdést csinálni. A közönségnek meg azt ajánlanám, hogy gondolkodjanak el, valójában hány dologra tudnak figyelni. Mert a technológia gyorsan változik, de az emberi agynak azért kell idő. És mikor a fogyasztóról s az ő figyelméről beszélünk, amennyiben nem akarjuk becsapni magunkat, ezt sosem szabad elfelejteni.

Ti mit gondoltok?

A MediaPost egyik blogján olvastam egy tanulságos bejegyzést, amely a közösségi média társas kapcsolatainkra gyakorolt hatásával foglalkozik. A szerző, Gord Hotckiss azt állítja, hogy minél jobban pörgünk a közösségi médiában, annál antiszociálisabbak leszünk a való életben. Több példát hoz fel, például a gyerekeiét, akik annyit twittereztek egy vacsora alkalmával, hogy épp csak kajálni felejtettek el. Vagy ott van a kolléga, aki egy csodálatos környezetben tartott partyn épp csak a látványról maradt le, mert végig közvetítette a közösségi médiában, hogy mivel foglalkozik éppen.

Hivatkozik egy 2009-es kutatásra is, mely szerint a multitasking mítosz, azaz hiába van a fiatalok kezében egy csomó ketyere, s a rutin, hogy ezek kezelésébe nőttek bele, az agyuk nem tudott olyan sebességgel alkalmazkodni, hogy ezzel valóban élni is tudjanak. Tehát, ha elmegyek vacsorázni, akkor alapvetően a kajára, a társaságra tudok összpontosítani. Ha végig közvetítem az eseményt, akkor meg inkább arra, ám meglehet, pont az "offline lényegről" maradok le.

Érdemes végig olvasni a fentebb linkelt bejegyzést, a kommentek is tanulságosak, van például ellenkező értelmű kutatási eredmény is. Ez pl. jól bizonyítja, hogy "brit tudósok" mindig, mindkét oldalnak dolgoznak, bármi is legyen a téma;)

Hadd hozakodjak elő inkább a magam élményeivel. Az egyik dolog, hogy én már a social média óriási térnyerése előtt is antiszociális voltam:) Gondot okozott egy networkingelős, csillogó, nagyszabású partin elvegyülni és hülyeségekről beszélgetni. Pedig ez is kell, ez is szükséges. Jobb híján a telefonomat nyomkodtam, ami akkor még "buta" volt, tehát inkább telefonálni, sms-ezni tudtam. Felhívtam az összes rég nem látott ismerőst, míg nem kezdődött el a díjátadó/előadás/stb. Azt gondoltam, rá kell szoktatnom magam, hogy szociálisabb legyek. Mire rávettem magam, berobbantak az okostelefonok, és mindenki a kütyüjét buzerálja beszélgetés helyett/közben. A lényeg, hogy egymás szemébe ritkábban nézünk, mint a képernyőre. Maradhattam antiszoc:)

A másik: sokat tömegközlekedem, s emiatt az úton általában olvasok. Könyvet, újságot. Amióta megvan az okostelefonom (nem állítom, hogy elsiettem a beszerzését, részben direkt), egyszerűen azért nyúlok automatikusan, hogy Twitter üzeneteket olvassak, gyorshíreket, Facebook posztokat, e-maileket, amik várhatnának, míg beérek az irodába. Felületes, gyors dolgokat. Ha nincs frissítés, akkor keresek valami mást, de mintha nehezemre esne a könyvért, újságért nyúlni. Ezt nem szeretem, így most épp "elvonóra" raktam magam:)Vagyis próbálkozom...

Szóval, tök jó ez a közösségi pörgés meg az okostelefon, amit bárhol, bármikor előkaphatok, de nálam bekapcsolt a vészvillogó, hogy még annál is antiszocabb leszek, mint voltam. Nem tudom, hogy melyik "brit tudósoknak" van igazuk: akik szerint a közösségi média kiöli belőlünk a társadalmi lényt, vagy azoknak, akik szerint meg épp hogy kontaktus képesebbé tesz a való életben. Ez valószínűleg típus függő is. Csak azt tudom, hogy én egy picit megijedtem, mert könnyen beszerezhető pótszerré vált a kezemben a social meg a mobil, a két éppen aktuális fő hívószó.

Ti hogy vagytok vele? Antiszoc-e vagy?