Közérdekű Közlegény

Tegnap óta vacakol az a szemét. Amíg kénytelenek vagyunk nélkülözni, megírjuk, mit gondolunk a függésről:) No nem személyes, hanem média oldalról.

Nehéz médiatulajdonosnak lenni manapság, és igaz ez az online médiára is. Minden más közegnél erősebben tapasztalhatjuk azt, amit divatosan fragmentációnak nevez a szakma.

Magyarán: ezer pici szilánkból kell összeszedegetni a látogatottságot. Eltérő motiváltságú, figyelmi szintű, érdeklődési fokú látogatok esnek a site-okra. A felének (minimum...) gőze nincs arről, hogy épp hol jár, csak beesett valami téma miatt.

Ebben a környezetben kecsegtető, ha olyan csatornákon lehet megszólítani a fogyasztókat, amelyek már helyettünk megszerettették magukat. Ergo, jó és hiteles, de legalábbis hatékony vivő közegei lehetnek a történeteinknek.

Ilyen a közösségi média is. A Facebook egyfajta svédasztal, amelyen keresztül fogások tömegét lehet belapátolni a tányérunkra, tetszőleges adagban, sorrendben. Ha tetszett, rögtön gratulálhatunk a szakácsnak:)

Na jó, tévedjünk ki gyorsan a hülye képzavarból. A lényeg, hogy a Facebook és társai látszólag zseniális csatornái a tartalmaknak, számtalan tényleges előnnyel. Van viszont egy tétel, ami sokszor elhangzik, de senki nem veszi komolyan addig, amíg bele nem fut. Ez pedig az, hogy a márkák (a médiamárkák is) nem teljesen kontrollálhatják a sajátmagukat érintő eseményeket.

Itt többnyire mindenkinek az jut eszébe, hogy bármikor jöhet egy sereg troll, aki szétbarmolja a kedves, megtervezett mederben folydogáló csevejt a Facebook pageden, vagy rád ömlik egy halom negatív fogyasztói visszajelzés, mert E800 van az üdítődben és kivágtak miattad 3 négyzetkilométer fát.

Abba viszont ritkábban gondolunk bele, pedig tök evidens, hogy a Facebook és társai, azaz a vivőközeg legalább annyira bizonytalanásgi tényezők. Van ez a folytonos béta állapot, a fejlesztgetés, a heggesztés. Hol ezen a funkción, hol azon.

Ha az ember csak szórakozásra, tartalomfogyasztásra használja ezt a csatornát, maximum szentségel egyet, mert félórán át keresi a gombot, ami a képernyő túloldalára disszidált.

De mi van akkor, ha te konkrétan dolgozol abban az átokverte közegben? Jelesül tudod, hogy a látogatások x százaléka rendszerint a Facebookról esik be. Tudod, hogy nem jól veszi ki magát a követők körében az egyenetlen teljesítmény. Hogy eltűnsz napokra, s nem informálsz.

Na, hát az van, hogy másfél napja szivat a Facebook minket meg még sokakat. Bevezetett egy ocsmány új képnézőt, s közben kissé lehalt a lájkolás, a linkmegosztás, a nemrég bevezetett magán- és oldalprofil körüli váltogatás.

Ha az ember saját site-ja hal le, ilyenkor már fejhangon üvölt a programozóval. Most nincs kivel üvölteni. És persze úgy kell a médiatulajdonosoknak, hogy túlzottan számítanak egy ilyen divatos, ingyenes közegre, hogy pótolja, amit elveszítenek a hagyományos csatornákon.

Zuck valószínűleg ül otthon a gépe előtt a szép nagy anyázás közepette, a pocsék strandpapucsában, és megvonja a vállát: nem szerezhetsz 500 millió barátot anélkül, hogy ne szereznél pár ellenséget is. Na, csak igaza volt annak a nyálas filmnek.

Szóval, a Facebookot nyilván pont nem érdekli, hogy hány vállalkozás várja remegve, mikor tér vissza végre a pagekre a normál funkcionalitás. És ilyenkor érdemes nagyon elgondolkodni ezeken a platform mániákon.

Passz. Persze minden annak a fényében értelmezhető, hogy mit vártak a luxus szobafogságra ítélt bandától. Hogy kitermelődik a bulvárlapoknak, a főzős műsoroknak, a magazinműsoroknak és valamelyik baráti csatornának néhány használható ember, vagy hogy tényleg taktikát, harcot, izgalmat láthat a néző?

Úgy tűnik, a csatorna kizárólag az első célt tartotta szem előtt. Ezért a sok félig-meddig hétpróbás szereplő, a volt prosti, a volt háttértáncos, a volt playmate, a volt (és nyilván leendő) képernyős. Belőlük ki lehet passzírozni egy csomó címoldalt, egy-két műsort, férfi magazin fotózást, pár órányi közepesen értelmetlen magazin anyagot. Ami kell.

És akkor ki lehet mondani, hogy "VV Gina, az RTL Klub sztárja". Na, erre mondtam múltkor, hogy Madonna idejében még a sztár titulushoz a lábak szétrakása mellett el kellett még adni pár száz millió lemezt. Na de változnak az idők, s nem is ez a lényeg.

Szóval a csatorna céljaiból a kiválasztott emberek motivációi is logikusan következnek. Médiasztár akarok lenni, képernyős meg vadakat terelő juhász... Alig van valaki, aki tényleg a nyerésre tör. A casting során tehát egy sor díszpintyet gyűjtöttek be, akik a Survivor vagy valami hasonló izgalmas, vérre menő reality esetében életképtelenek lennének, de allűrködni azt tudnak.

Az extrovertált emberek összeválogatása terén az RTL klub egyfelől mintha túlzásba esett volna. Másfelől a sok picsogó önjelölt sztárocska végül furcsa mód elég unalmas kombót képez. Egy időre beszippantja az embert, a voyeur ösztöneire hatva, de aztán puff, ennyi.

Vannak kifejezetten negatív tendenciák. Hetekkel ezelőtt elindult a "nem csinálom", a "ki akarok menni", a rinyálás, a hisztéria. Persze, a bezártság rossz dolog. De feltehetőleg a csatorna nem tervezte, hogy minden nap kényszeresen el kell mondatnia aktuális műsorvezetőjével, hogy emberek, hát 18 ezer másik most szívesen lenne a helyetekben!

Én mondjuk nem lennék a helyükben. Viszont szívesen néznék egy izgalmas, feszes trash realityt. De nehezen elképzelhető, hogy ilyesmi kialakuljon, ha cápák helyett primadonnák üldögélnek a villában. Az is hetekbe telt, hogy végre csapatok alakuljanak ki, akik rivalizálnak, védik egymást, stb.

És most meg kiesett ez az Olivér nevű pasas, akinek már talán alá is van írva az új képernyős szerződése. Talán Majka volt utoljára ennyire hasznosnak tűnő beszerzés a VV-ben. Szóval vele elég egyértelmű, hogy mi lesz. De mi lesz a VV-vel most, hogy kihullott az az ember, aki a legfőbb, talán egyetlen katalizátor volt?

Tényleg okos volt ilyen irányba befolyásolni az eseményeket? Még mielőtt valaki manipulációs összeesküvés elméleteket gyárt, nem szavazat humbugról beszélek. Hanem arról, hogy 24 órából egy órányi anyagot gyártva a szerkesztő kezében hatalom van, és lehetőség a jó történetvezetés kialakítására. De ez most így zsákutcának tűnik.

Szó se róla, biztos giga mega nézettsége volt a szombati párbajnak, biztos magas volt az SMS bevétel. Csak mikor egyetlen ember mutatta a taktikázás elemi jeleit, és az meg szépen kiesett, onnét nem tudom, mit lehet tenni a nézettség fenntartása érdekében.

Remélhetőleg nem azt, ami az egész szombati műsort áthatotta: olyan mértékű nyálban és kínlódásban sikerült tobzódni, ami teljesen fenéken rúgta mindazt, amitől a VV jó lehetne a maga műfajában. Ez a mexikói szappanoperás tempó teljesen elüt attól a szemét, gonosz formátumtól, amiben a néző ül, és a karosszkéből sörrel a kezében kipöccintheti a szereplőket, hülye online szavazásokban akár egy hétre alkoholmentességre vagy biokúrára kényszerítheti őket. Vagy tök másra.

Eddig szépen felfutottak a nézettségi számok a kezdeti gyengébb adatok után. De hogy mi lesz ezután, azt kíváncsian várom. Most úgy tűnik, a csatornát totál nem érdekli, hogy a műsor mennyire érdekes, a lényeg, hogy kitermeljék a következő, kábeltévékre kihelyezhető meg bulvárlapokban nyilatkoztatható sztárokat. Ez is egy fontos építkezés, csak fokokkal unalmasabb, mint egy tökös valóságshow feladatokkal, taktikákkal, meg ami kell.

A Groupon csupán 2008 novemberében indult, de mostanra már 15 milliárd dollárra értékelik a közösségi vásárlással foglalkozó oldalt. A vezetője már a Forbes címlapján pózol, más lapok szerint ez a valaha volt legdinamikusabb cég Amerikában. Szóval, a csillaguk tündököl, s nem véletlenül, hiszen a számaik meggyőzőek.

Rövid idő alatt 35 országban jelentek meg, s 2009-ben még csak 30 piacon voltak jelen, tavaly azonban már majdnem 600-on. Az előfizetők száma 2-ről 50 millióra nőtt. Ők a mintegy 58 ezer helyi céggel több mint 100 üzletet kötöttek, több mint 1,5 milliárd dollárt megtakarítva.

A kommunikációról azért még van mit tanulniuk. Például azt, hogy bizonyos dolgokkal nem lehet viccelni. Ami a Super Bowl, azaz az amerikai foci döntője alatt futó reklámjuk kapcsán derült ki. Márpedig akkor a népek igencsak ki vannak hegyezve a jó reklámokra, meg a rosszakra is...

Néha nagyon nehéz megállapítani, hogy mivel lehet viccelni, és mivel nem. Főleg Amerikában, ahol a Super Bowl alatt futó gyakran kissé hímsovi reklámok (sör, férfiak, tetszik érteni) lazán elcsúsznak, sőt, tetszést is aratnak, a tibeti ügy viszont - mint kiderült - tabu. (Pedig ez az az ország a skandinávok mellett, ahol a női egyenjogúság állandó téma. Melynek folyományaként sosem segítik fel a kabátunkat sem, és az ajtót is ránk csapják a pasik, de semmi sem lehet tökéletes:)

Szóval, a szpotban azt halljuk, hogy Tibet nagy veszélyben van, a kultúráját fenyegetik, viszont a kajájuk remek. És hirtelen egy étteremben találjuk magunkat, ahol kiderül, hogy micsoda remek kedvezmény mellett lehet kajálni. Mert ugye a Groupon egy klassz site, ha szuper kedvezményeket akarsz találni evéshez, iváshoz, bármihez. A szpotot egyébként a szuper nehézsúlyú CP&B ügynökség csinálta a Grouponnak. Melléfogtak.

A Groupon, látva a rengeteg negatív kommentet, először megpróbálta megmagyarázni. Hogy pont a jó ügy támogatása, kiemelése fontos, és hogy nem akartak senkit megsérteni, és hogy lám, vannak ennél sokkal rosszabb Super Bowl reklámok is (lásd a már említett szexistákat). Csakhogy a botrány nem csitult, és ezért a reklám visszavonása mellett döntöttek, elnézést kérve mindenkitől.

Hogy mi a tanulság? Első körben az, hogy Tibettel viccelni nem menő. Hogy lenne-e olyan helyzet és megfogalmazás, amikor a tibetiek sora móka tárgya lehetne, nem tudom. Talán nekik maguknak van csak joguk a nehé sorukon nevetni. És persze kontextus idegen is a reklám, hiszen az amerikai foci döntője szólhat sörözésről, együtt tévézésről, pasis estéről a barátnők kizárásával. Magyarán vannak olyan sztereotípiák, amik ilyenkor beleférhetnek. De ebbe a körbe nem tartozik bele a tibeti nép szenvedése.

Azon túl, hogy esetlen, feleslegesen sértő tréfa ez, kb. úgy illeszkedett a reklám a Super Bowl környezetébe, mint anno az MSZP hirdetés a National Geographic magazinba, vagy legutóbb a Való Világ reklámok a Heti Válaszba. Mindkét kampányt olvasói negatív visszajelzések követték. A hirdetők nem vették figyelembe, hogy ott, akkor nem akarnak az emberek ilyen vagy olyan témával szembesülni. Szóval hiba lenne a kérdést annyival elintézni, hogy hülye, prűd amcsik.

Nagyon gyanakvó a magyar sajtó, főleg a magyar szaksajtó! Szégyen és gyalázat. Ez a szerencsétlen médiamunkás éhezik, és szolidaritás meg munka és kaja helyett gyanakvást kap. A tévék meg még a Story főszerkesztőjét is berángatják, hogy szakértsen, és megszólal boldog-boldogtalan. Már csak azt várjuk, hogy Isaura után Bakácsnak is gyűjtést rendeznek, s bízunk benne, Szíj Melinda felajánlja a kardigánját.

De mi tudjuk a megoldást. Ma futott be a szerkesztőségbe a következő meghívó (lényegi részek kiemelve):

"Kedves Kolléga!

Ezúton szeretettel meghívunk egy hamisítatlan budapesti disznóvágásra, ahol Laci betyár vendégül látja egykori villatársait egy közös pálinkázásra, egy közös hurka- és kolbásztöltésre, töpörtyűkészítésre, malackergetésre és az ezt követő lakomára.

A rendezvényen részt vesz a házigazda, Laci betyár, valamint Benkő Dániel, Gáspár Győzike, Bea asszony, Voksán Virág, és további meglepetés vendég a ValóVilágból

A helyszínen cigány muzsikusok húzzák a talpalávalót.

A hivatalos meghívót csatolva küldöm.

Időpont: 2011. február 17. csütörtök 10:00 óra

Helyszín: Budapest - Hangár, Hármashatár-hegy

 

Menü (újságíróknak is) : Kárpátia pálinka, tojásos-sült hagymás-velő, Véres hurka, Májas hurka, Kolbász, Krumplis kolbász, Sült oldalas, Lacipecsenye, Resztelt máj, Sósburgonya, Káposztaleves, Házi kenyér, Házi jellegű savanyúságok."

 

Nos, mint kiderülhetett, Budapest a disznóvágások hazai fővárosa. Persze nincs mit csodálkozni ezen, az 50-es években a Havanna lakótelepen még lovat is vágtak az erkélyen. A résztvevők névsora szintén impozáns. Ezt a zárójeles újságírós célzást meg nem értjük:P

Azt találtuk ki, hogy Bakácsot, amennyiben élni kíván a lehetőséggel, delegálnánk, mint újságírót. Ehetne egy jót. Jó magyarosat. Mehetne bulizni Győziékkel. Most már végérvényesen odavaló.

D.

Egy sor nemzetközi blogon, s a nyomukban a magyar site-okon is végig futott a Motorola hamarosan piacra kerülő, Android oprendszerrel futó táblagépének szemtelen és nagyon szépen megcsinált reklámja. A szpotban orwelli víziót látunk, és az egyén lázadását az uniformizáltság ellen.

A reklám, amely az idei Super Bowl kapcsán készült, eleve fricska az Apple ellen, melynek iPad táblagépe az első piacralépő volt a szegmensben. S hát itt egy újabb jelzés, hogy mostanra nem az egyetlen. Azonban van egy másik rétege is a témának: annak idején az Apple éppen az egyediség mentén lázadt a Microsoft ellen. Ugye mindenki emlékszik a klasszikusra.

Hát igen, annak idején készséggel elhittük az Apple-nek, hogy jó és vagány a nagy, büdös Microsoft ellen lázadni. Aztán persze az Apple-ről is kiderül, hogy ő sem képes más utat járni. Gondoljunk csak arra, hogy a tartalmi partnerek egyre inkább nehezményezik, hogy éppen az iPad kapcsán nem jutnak semmilyen információhoz azzal kapcsolatban, hogy kik is az ő előfizetőik.

Pedig az innovációhoz az kellene, hogy legyenek információik, hogy tudják, milyen stratégia mentén lehet tovább menni. A zárt, az adatokat a végsőkig féltő hozzáállás mellett azonban aligha valszínű, hogy kellő hatákonysággal tudnak előrelépni a platformon.

Úgy tűnik, a kiadók nem jól tették, hogy ennyire csak az iPad platformra fókuszáltak, mert mintha most impotens módon toporognának, várva, mit kegyeskedik engedni az Apple. Összefogni, együttesen fellépni nem nagyon tudnak. Nem olyan iparág ez.

Ebből a furcsa helyzetből táplálkozik részben az Android nyomulása, amely a zártság helyett a nyitottság filozófiáját kínálja. Lassan a kiadók is elkezdik felfedezni maguknak a Google oprendszerét. No meg a felhasználók is, amit jól mutatnak a kütyü eladási adatok.

Szóval, orwellizmusból kijut rendesen. Volt ilyen bajunk a Microsofttal, van a Google-lal és az Apple-lel is. Másért, másért. Közben viszont a felhasználók imádják az Apple-t. Ha van olyan márka, amelynek a hírét meggyőzhetetlen fanboyok viszik, hát az iCuccok minden bizonnyal ilyenek.

Tessék utána csinálni. Nehéz lesz. Nem mondom, épp ez a fanatizmus döntette el velem végleg, no meg a netes korban oly bosszantó zártság kultúrája, hogy én bizony Apple terméket soha nem veszek. Mégis, csodálom, hogy egy cég így él és virul, miközben önmaga paródiájává válik. Az 1984 önmegkülönböztető cégéből igazi, minden eddiginél ügyesebb Nagy Testvérré.

Egyébként meg, bármit is gondolnak a kiadók vagy akárki más a médiaiparban, a USA Today Super Bowlhoz kapcsolódó reklámbarométerében a Motorola szép és okos reklámja sehol nem volt a tetszési indexek terén. Pedig a termék szép, a termékkategória szexi, csak hát ugye, ott van ez a sok ledroidozott felhasználó, akiknek az iPad bejön. A legtöbbjük meg nem is élt még 1984-ben. Különben is, ilyenkor inkább sörreklámon akar röhögni a nép, nem pedig cizellált Apple-parafrázisokon hümmögni.

Nekünk azért tetszett. A hatékonysága már kérdés.