Közérdekű Közlegény

Csak nemrég jelentette be a The New York Times, hogy március 28-tól jön a globális fizetési fal, azaz fizetni kell az online tartalmaiért is, de a kanadai piacon folyó "nyilvános teszt" kapcsán máris megjelent a kiskapuzás jelensége. Erre az ad lehetőséget, hogy a bevezetésre váró rendszer túl sok opciót kínál a fizetési konstrukciókra, és több olyan elem is van benne, ami nem tiszta. A Wired jól le is húzta a próbálkozást, no nem amiatt, hogy fizettetni akarnak az online tartalomért, hanem azért, mert picit bucika egyelőre a rendszer. (A kanadai teszt többek között a finomhangolásról is szól.)

És itt van rögtön egy csemege arról, hogy ha valami papíron (trendiknek: iPaden:) jól néz ki, az még nem jelenti azt, hogy a valóságban is működik. A The New York Times ugyanis kitalálta, hogy alapból mindenki, aki nem előfizető, havi 20 cikket olvashat el ingyen. Amint túllépi a keretet, hopp, választhat is az előfizetési opciók közül. Viszont, ha valakinek a közösségi médián keresztül ajánlanak cikket, azaz pl. twitteres, facebookos ajánláson keresztül érkezik, akkor ingyen olvashatja el azt a konkrét anyagot, akárhány másikat olvasott is előtte a site-on abban a hónapban.

Ilyen formán a közösségi média afféle kedvcsináló, "teaser" az oldal egészéhez. Meg egy sor leleményes ember közege is:) Történt ugyanis, hogy valaki a Twitteren keresztül szépen akkurátusan elkezdte megosztani az összes Times anyag linkjét, amelyeket ilyen formán egytől-egyig ingyenesen érhettek el a követők, limit nélkül. Mert ugye, a közösségi médián keresztül ingyen megy. Legutóbb volt olyan "pofátlan" próbálkozás is, amely a site saját API-ját használta az ingyenes disztribúcióhoz:)

Persze voltak, akiket nem igazán ért váratlanul, hogy a fizetési fal résein bekukucskálnak a potyautasok. A Wired mellett több más kritika is jelezte, hogy túl bonyás a rendszer, nem igazán határozza el magát a tényleges, magas fizetési fal felhúzása mellett, és persze mindez jó lehetőséget ad a kiskapuzásra. Most a Times megkérte szépen a Twittert, hogy törölgesse az ilyen, a szabályokat kijátszó feedeket. Érdeklődéssel várjuk a következő cseles próbálkozást:) Vagy március 28-ig a lyukak befoltozására irányuló fejlesztéseket. (Bár én szívesebben olvasnám ingyen.)

Úgy tűnik, visszatérő kérdés mostanság, hogy a programozás, a matematika, a hardcore technológiai tudás visz előre, vagy a humán műveltséggel rendelkezők adhatnak új lendületet, akár a digitális médiának, akár a reklámnak, akár a technológiának. Persze ezek szorosan összefüggő területek, így aztán nagyjából kezelhető együttesen a kérdés.

A TechCrunchon jelent meg egy írás, amely azt a kérdést teszi fel egy vitasorozat keretében, hogy vajon Billnek (Gates) vagy Stevenek (Jobs) van-e igaza? Bill Gates szerint azok a szakmák a legfontosabbak a fejlődés szempontjából, amelyeknek direkt módon is jól látható a munkahelyteremtő képessége. Az állam limitált erőforrásait is ezek oktatásának támogatására kell fordítani - vélekedett. Ez ugye inkább a programozóknak, a mérnököknek, a technológiai szakembereknek kedvez.

Steve Jobs viszont az iPad2 bemutatásakor teljesen másképp érvelt. Szerinte a technológia fontos és jó, de önmagában nem sokat ér. Akkor lesz egy termék jó és izgalmas, ha a technológia találkozik a művészetekkel, a humán tudományokkal. Ez a kettő együttesen tud valami új minőséget teremteni. És hát az Apple felfutása nagyjából igazolja is ezt a filozófiát, ami persze nem jelenti azt, hogy a vita feltétlen eldőlt volna, a kérdés továbbra is élő. Nézzük meg, hová jut a Microsoft és az Apple, no meg a többi technológiai óriás.

Érdekes magyar adalék ehhez egy interjú, amelyet nemrégiben készítettünk (s majd teljes terjedelmében megjelenik a Médiapiac áprilisi számában, illetve a site-unkon is) Fabricius Gáborral, a Republic Group kommunikációs ügynökség innovációs igazgatójával. Vele a reklám oldaláról közelítettük a kérdést, de mivel elsősorban a digitális tér marketing lehetőségeiről esett szó, ezért óhatatlanul érintettük az online médiát és a technológiát is.

Azt mondja, hogy minden, ami jelenleg izgalmas a reklámban, az kívülről érkezik, s nem annyira a technológia, hanem a szórakoztatóipar, a pszichológia, a film területéről. A legfontosabb pedig a gondolkodásban az interdiszciplinaritás (hülye szó, de van értelme.) Ezzel összefüggésben azt mondja, hogy a digitális térben lassan leáldozik a hagyományos, programozói szemléletű online ügynökségeknek, jönnek azok, akik a digitális teret jó tartalmakkal tudják megtölteni.

Azért gondolja ezt, mert szerinte mostanra a digitális tér váza, ha úgy tetszik, színpada áll. Megvannak a nagy elérésű, hatékony csatornák, mindenki be van kábelezve, van egy halom weboldal, stb. És most tartalmas előadásokkal, szórakoztató produkciókkal kell megtölteni a színpadot, hogy a fogyasztók ne menjenek el.

Ez meg ugye nem kifejezetten technológiai feladat. Pont emiatt, mikor azt kérdeztük, kiket ajánlana a szakma figyelmébe, mint inspirációt, Edward de Bonot, Csíkszentmihályi Mihályt Barabási Albert-Lászlót említette, mondván, Steve Jobs még mindig túl közeli, még mindig túl technológiai. Persze hozzátartozik ehhez, hogy Barabási egyáltalán nem bölcsész, sőt.:) A hálózatkutatásnak ugyanakkor számos nem kizárólag természettudományos vetülete van, ami megfontolásra érdemes a digitális térben is (csakhogy a közösségi médiát említsük hirtelen, mint evidens példát).

Szóval, ez egy nyitott vita, s kérdés, hogy az IT éra (ha volt/van ilyen?...) után valami más jön-e. S azt a gondolatot sem lehet egy legyintéssel elintézni, hogy akkor most milyen szakmák tanulását kellene támogatni, hiszen nem biztos, hogy most nagyon könnyen meghatározható, melyek termelnek több munkahelyet. A média, reklám, technológia mezsgyéjén legalábbis nagyon komplex világ alakulgat.

Egy kis szerda esti csemege a szép reklámok kedvelőinek, a Mercedestől és ügynökségétől, a spanyol El Laboratoriotól.

A szpot címe: infoxication, ami az information és a toxication szavak összetételéből jön. Ami annyit tesz kb. hogy információ-mérgezés/túladagolás. De persze vannak olyan döntések, amelyek még ebben a felpörgött, sokféle világban is egyértelműek. A Mercedes szerint ilyen az, hogy vegyük az ő autóját:) Ízlések és pofonok, mindenesetre ez a szpot szép.

Ezen a héten az alultáplált gyerekek ügyével foglalkozik a VV4. A villalakóknál járt dietetikus, beszélgettek az egészséges kajákról, és nekik kellett összeállítaniuk azt a szpotot is, amellyel az RTL Klub a jótékonysági akciót népszerűsíti. A villalakók ugyanis a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványnak gyűjtenek. Eddig a dolog lényege röviden.

S aztán felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet hiteles egy trash reality jótékonysági szerepben? Hiszen az ilyen műsoroknál azt lesi a voyeur ösztöneit kiélő néző, hogy ki hányszor villant, szexel, mennyit trágárkodik, és egyáltalán, hogyan reagálnak a laboratóriumi csótányként megfigyelt emberszabásúak a különböző elvonásokra, a légüres térben generált konfliktusokra, stb.

Mindennek számon tartásában pedig immár a Médiatanács is segít, mivel barométerében jól látható, hányszor meztelenkednek a villalakók, mennyiszer szexelnek, hányszor trágárkodnak, s ha igen, súlyosat-e.

No de komolyra fordítva: jó ötlet-e egy trash realityből CSR-gépezetet csinálni? Ott vannak ugye az imázskérdések: amennyire népszerű a műsor egyfelől, akkora az elutasítottsága a nézők egy másik, szintén nagy tábora részéről. Másfelől az is kérdés, mennyire elegáns beforgatni egy agyonnézett, kőkeményen lóvétermelésre fogott műsort a CSR-keretbe. S további elem, amit talán csak mérsékelten érdemes idekeverni, hogy az alapítványt jegyző Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadóként dolgozik, és szerződéseit épp most boncolgatja egy ellenzéki bulvár site. Ami ugye idekeveri a politika sarát esetleg.

Kb. eddig tartanak az ellenérvek, s a másik serpenyőben is sorakoznak állítások. Ott van például a népszerűség: a műsort rengetegen nézik, és ezért borítékolható, hogy nagyon sokan fognak az alapítvány támogatására SMS-t küldeni, ami jó. És e szempontból tulajdonképpen mindegy is, hogy egy csomóan meg utálják és megvetik a VV4-et, mert cirka 2 millió néző már jelentős erő. Jó az is, hogy az alapítvány célja értelmes és fontos: az alultápláltság ellen küzdeni olyan módon, hogy a családok kezébe eszközöket adnak, nem pusztán pénzt.

És a jótékonysági elemen túl nem elhanyagolható az a tény sem, hogy így végre abbahagyták a semmittevő picsogást a teljesen bedepressziózott villalakók, mert kaptak egy ügyet, amin végre dolgozhatnak, agyalhatnak, és ami kicsit összébb rántja őket. Bár a műsor lényege épp az volna, hogy azt kukkoljuk sokan, mivé tesz az ingerszegény környezet és a mesterséges konfliktusok kombója, mégis, ez kezdett kevésnek tűnni, bár a nézettség egy pillanatra sem rebbent meg. Az viszont fontos, hogy így talán megfordítható az a nihilista villahangulat, ami feltehetőleg a műsor készítői szerint sem volt jó irány.

Ráadásul a szegénység, a gyerekek nézettségileg "hálás" téma (párdon). Sokakat érdekel, egy nagy kertévé nézői között sokakat is érint. Akiket nem személyükben, közvetlenül, azokat jótékonysági vonalon, az érzések szintjén. Egy SMS elküldése anyagilag nem a világ, de jó érzést okozhat. Lám, egy bevallottan trash műsor is alkalmas lehet néha a néző felemelésére, még ha ez nem is főcél és főszabály.

Végül: az RTL Klub az összes VV széria kapcsán jótékonykodott eddig, 20 és 75 millió közötti összeget szedve össze. Ez a műsor üzleti vonzataihoz képest elenyésző, viszont egyébként impozáns összeg. A pénz minden alkalommal egészségügyi intézményhez ment, jó helyre.

Szóval, mindent egybevetve, folyton előtüremkedő cinizmusomat visszagyömöszölve: szerintem jó dolog ez a jótékonysági akció. Szerintetek?